Szádhana Ásram – Pécs

"Egyszerű élet, magas szintű gondolkodás"

Vaisnavizmus

by Indulékhá d. d., 2010. január 21. csütörtök

A pécsi Csaitanja Maháprabhu Murti

A hinduizmuson belül számtalan irányzat él egymás mellett. Az irányzatokat három nagy csokorba szokás sorolni:

A Visnut legfőbb Istenként tisztelő irányzatok a vaisnava („Visnu-hívő”), a Sivát középpontba állító irányzatok közös elnevezése saiva („Siva-követő”), s az Istenanyát imádó irányzatok elnevezése sákta („Sakti-hívő”).

A vaisnava tanítások szerint Visnu különféle formákban mutatkozik meg az emberek között, a különféle vaisnava iskolák ezen alakokat imádják:

a világ magasztos urát, Nárájanát, Naraszinhát, hívei oltalmazóját, Rámát, a Rámájana eposz hősét, vagy Krisnát, a Mahábhárata és a Bhágavata-purána hősét.

A különböző isteni formák imádata abból következik, hogy az egyes iskolákban mást tekintenek a végső isteni tulajdonságnak. Nárájana a mindenség teremtője, s áthatva azt élteti a világot. Naraszinha az oltalmazó, Ráma az eszményi uralkodó, míg Krisna a játékos isten, aki rangrejtve él egy pásztortanyán: egyszerű kisgyermekként bűvöli el az idősebb pásztorokat, napközben, a borjakat őrizve együtt játszik a pásztorfiúkkal, éjszakánként pedig fuvolájának szavával a fejőslánykákat csábítja táncolni az erdőbe.

A vaisnava irányzatok közül a legfiatalabb az ötszáz évvel ezelőtt élt Krisna-Csaitanja (Csaitanja Maháprabhu) nevéhez fűződik. Csaitanja Maháprabhu Bengálban élt, nagy hatású vallásreformer, misztikus költő, akit hívei isteni alászállásként (avatára) tisztelnek. Ő Krisna játékaiban az ember és Isten különféle hangulatú egymásra találását látja. Legfőbb eszménye Rádhá és Krisna szerelme, ami a lélek és Isten rajongó, szerelmes vonzalmának szimbóluma.

Ásramunkban Csaitanja Maháprabhu útját járva követjük a vaisnava tanítást.


Hozzászólások

Itt lehet hozzászólni !

Figyelem: A hozzászólások moderációja jelenleg be van kapcsolva, így azok megjelenése késleltetett a beküldéshez képest. A türelem rózsát terem; nem szükséges a hozzászólást újraküldeni.